Melyik lakásbiztosítás a legjobb? Melyiket kössem meg?

Szponzorált tartalom

legjobb lakásbiztosítás
legjobb lakásbiztosítás

Végre beköltöztem az új lakásomba. A költözés mindig sok stresszel jár, de nem gondoltam, hogy a költözés után még mennyi minden vár rám. Mostanában például mindig az foglalkoztat, hogy melyik lakásbiztosítás a legjobb.

A lakásbiztosítás nagyon fontos, hiszen ez az, ami megvéd minket attól, hogy egy nagyobb katasztrófa után elveszítsük az otthonunkat, hogy egy nagyobb anyagi teher zuhanjon ránk, a családunkra.

A lakásvásárlás nagyon költséges és szerintem senki sem engedheti meg magának azt, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítse a legnagyobb vagyontárgyát: a lakását. A másik pedig a hitel. Aki hitelre vásárol lakást, annak pedig szerintem ez a legnagyobb rémálma lehet, hogy egy hitelezett lakást veszítsen el.

A biztosítás úgy működik, hogy minden hónapban be kell fizetni egy adott összeget, cserébe a biztosító cég vállalja, hogy a szerződésben foglaltak szerint téríti a károkat, amik a lakásban bekövetkeznek.

Ezért fontos, hogy melyik lakásbiztosítást kötjük meg. Nem mindegy, milyen károkra fizet a biztosító, milyen plusz szolgáltatások vannak még belefoglalva a biztosításba, és az sem mindegy, hogy mennyit fizetünk mindezért, milyen összegre van biztosítva a lakás.

Ugyanis, a biztosító addig az összegig fizeti a károkat, ameddig a biztosítás tart. Ha a biztosított összegnél nagyobb a kár, azt nem fizeti ki.

Arra, hogy melyik a legjobb lakásbiztosítás, senki sem tud válaszolni. Ugyanis nincsen egy lakásbiztosítás, ami a legjobb. Ahány ház, annyi biztosítás, mindenkinek egyénként kell gondolkoznia. Lehet, hogy az a legjobb biztosítás a szomszédnak, amiben háziállat biztosítás és gépjármű asszisztencia is van, de nekünk ez mind értéktelen, ha nincsen kisállatunk, sem autónk.

Ezért fontos, hogy mindig az egyéni preferenciáink szerint válasszuk ki a legmegfelelőbb biztosítást. Ebben segíthet például nekünk a pannonsafe.hu oldal is, ami biztosításokkal foglalkozik. Náluk van egy kalkulátor, ami a beírt adatok szerint megmondja, melyik a legjobb biztosítás a számunkra, az itt dolgozók pedig segítenek abban, hogy tényleg azt a szerződést kössük meg, ami a számunkra a legelőnyösebb.

Ezért kell külsős segítséget kérni, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, Mert lehet, hogy mi nem találnánk olyan jó ajánlatot, mint a Pannon-Safe, vagy aláírnánk olyasmit, amire amúgy nincsen szükségünk, mert más azt javasolja.

Nincsen egyöntetű válasz arra, hogy melyik a legjobb lakásbiztosítás, de garantált, hogy a Pannon-Safe megtalálja azt, aminek a feltételei a számunkra a legmegfelelőbbek.